VMG tavaszi flottavitorlázás 2023

Amatőr vitorlázók flottavitorlázása az Adrián – már 9. éve!

VMG flottavitorlázás az Ocean Sailing SE szervezésében 

 

Már 9. éve szervezzük a VMG-t, ami egy adriai flottavitorlázás amatőr és kezdő vitorlázóknak. 2023 tavaszán hat vitorlással szervezzük, mert az a tapasztalat, hogy ekkora flotta tud még közösségként is működni.

A célunk, hogy az együtt vitorlázásokon és a játékos verseny futamokon keresztül a kezdőknek élvezetesen próbáljuk megmutatni ezt a sportot. Akik már kicsit ügyesebbek, azok kicsit megtanulhatják, hogy hogyan is lehet gyorsítani a vitorlást és ez a tudás sok túravitorlázóra ráfér.
Május végén szervezzük a tavaszi VMG flottavitorlázást, ami egy szezonnyitó vitorlázás igazából. Az időpont úgy van kitalálva, hogy jó időnk van már, de szeles is még! (Nyáron az Adrián előfordulnak hosszabb szélcsendek is akár, és ezeket érdemes elkerülni, ha valaki vitorlázni is akar.)
Most röviden írunk kedvcsinálóként a VMG flottavitorlázás játékos versenyeiről:

Minden nap tartunk kormányos értekezletet (5 percben!) kifutás előtt 1 órával, hogy a szkippereknek legyen idejük elmondani a pályát a csapatoknak.
Az öt alapszabály:
1. Rajt előtt 5 perccel a motort ki kell kapcsolni.
2. Rajtjelzések: 10 perces figyelmeztető jelzés, 5 perces figyelmeztető jelzés, 3 perces figyelmeztető jelzés, 1 perces figyelmeztető jelzés, rajtjelzés.
3. A pályajelek érintése és a korai rajt: 360 fokos büntetést von maga után
4. Az útjog nem magadása: 720 fokos büntetést von maga után
5. Óvás nincs, sportszerűség van helyette
Díjátadó: minden este van értékelés, és a díj minden esetben meglepetés.
Rajthalasztás és pályamódosítás információi: 69-es csatornán és a szkipper viber csoportban történik. (Minden esetben minden szkipper nyugtázását várjuk!) A többi információ, majd a VMG flottavitorlázás megnyitóján.

Miről szól a VMG flotta vitorlázás?

  • Vitorlázási ismeretek elmélyítése, gyakorlása
  • Játékos vitorlásversenyek és navigációs feladatok
  • Dalmácia évezredes örökségeinek megismerése vízről érkezve
  • Kulináris élvezetek
  • Opcionális lehetőségek:
  • búvárkodás, sznorkerezés
  • tengeri horgászat
  • csapatépítő játékok
  • karaoke (vitorlára vetített dalszövegek)
  • városnézés
  • lakatlan szigetek meghódítása

A két VMG flottavitorlázásnak különböző célállomásai lesznek. Az éjszakákat minden esetben a hajón töltjük. Az útvonalak összeállításával célunk, hogy olyan mesés helyekre vitorlázzunk közösen, amelyek hajóval érkezve még csodálatosabb arcukat mutatják.

Turnusok időpontjai:

  • 2023. máj. 20-23.  (Lehet akár egy hétre is jönni, péntek este opcionálisan még a hajón lehet aludni.)
  • 2023. máj. 23-26. (Opcionálisan pénteken a hajón lehet még aludni.)

Indulás: Trogir, Horvátország 

Részvételi feltételek és díjak:

  • Díj: 490 EUR/fő/4 nap vagy 850EUR/fő/1 hét
  • Utazás: egyénileg, de segítünk a résztvevők között a közös utazás megszervezésében

A részvételi díj tartalmazza:

  • a vitorlások bérleti díját
  • a „tranzitlog” (takarítás, ágynemű stb.) díját
  • a tapasztalt skipperek napi díját
  • a turisztikai adót
  • a kikötői díjakat
  • a hajók üzemanyag költségeit

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • a kauciót, ami a helyszínen letétbe helyezendő
  • baleset és poggyászbiztosítást
  • étkezést

Jelentkezés:  Lehetőség van egyénileg vagy csapatban jelentkezni. Ha egy csapat egyik tagja rendelkezik a szükséges hajóvezetői engedéllyel és kellő jártassággal, ő lehet a hajóvezető, skipper. (Ebben az esetben a részvételi díj kevesebbre jön ki.)

További információ és jelentkezés: krisztian.radivojevics@vmg-yachting.hu / aron.meder@vmg-yachting.hu / +36 20 273 8423 / +36 70 948 1313

GYIK – gyakori kérdések

Hajóink: Dufour 460 Grand Large, 2018 (4 kabinos, 8+2fős) és Dufour 430 Grand Large, 2018 (4 kabinos, 8+2fős), Jeanneau Sun Odyssey 479 (4 kabinos, 2018), Dufour 520 (5 kabinos, 2018)

“The Dufour design is a balance between sensitive, sophisticated and precise touches. An integral part of our own identity, it is this subtle harmony that makes Dufour sailboats so unique. Majestically elegant, merging contemporary and timeless style, the Dufour 460 embodies all the beauty of the Dufour signature. It’s an authentic pure-blood in both aesthetics and performance with its hull line and pronounced bilges. Both rounded and fluid, the deck shapes leave room for a huge cockpit and wide side decks for optimum movement. Inside, a vast lounge with front galley gives it a yacht feel. The Dufour 460 is the gold standard and sure to become legendary.”

GYIK

VMG flottavitorlázás GYIK
– gyakran felmerülő kérdések –

1. A szolgáltatás ára tartalmazza az oda és hazautazás költségeit?
Nem. Az ár továbbá nem tartalmazza a kauciót, (ami a helyszínen letétbe helyezendő), a baleset és poggyászbiztosítást és az étkezést.

2. A részvételi díjon felül milyen egyéb költségekkel kell számolnom?
Egyéb felmerülő költség a helyszínre történő utazás költsége, az előzetes bevásárlás költsége, illetve a költőpénz. Ezen kívül készülni kell a hajó kauciójára, de ez a túra végével visszajár, amennyiben nem történt károkozás a hajón. Addicionális költséget jelenthet a baleset és poggyászbiztosítás, amennyiben valaki előzetesen kötni kíván magának ilyet.

3. Hogy jutok a helyszínre, hogy ha nincs kocsim?
A helyszínre a lejutás egyénileg történik, de segítünk összehozni a résztvevőket, hogy könnyebb legyen összeszervezni a lejutást.

4. Szükséges útlevelet magammal hozni?
2023. január 1-jétől a magyar-horvát határszakaszon lévő határátkelőhelyeken megszűnik a személyek ellenőrzése, tehát nem kerül sor a személyek ki- és beléptetésére. Felhívjuk a figyelmet azonban a Horvátországba való beutazás és tartózkodás azon feltételére, mely szerint a magyar állampolgároknak továbbra is rendelkezniük kell érvényes úti okmánnyal.

5. Milyen öltözékkel készüljek?
A túra tervezett időpontjában Horvátországban kellemes tavaszias idő várható (nappal 20 fok feletti), de azért érdemes felkészülni hűvösebb, illetve nedvesebb esős időre is. A szokásos ruházat mellett érdemes készülni világos talpú sportcipővel, váltás cipővel, melegebb pulóverrel, könnyed nyári sapkával és esőkabáttal, széldzsekivel és természetesen egy fürdőruha sem foglal sok helyet!

6. Van-e valami speciális dolog, amit érdemes hoznom?
Felkészülve a nyárias, napos időre, hasznos lehet napszemüveg és naptej bekészítése. Aki aktív szerepet szeretne vállalni a vitorlázásban is, annak hasznos lehet egy vitorláskesztyű. Aki hajlamos tengeri betegségre, annak nagy segítség lehet Dededalon, vagy a Stugeron nevű gyógyszer beszerzése (utóbbi vényköteles, amit a brit haditengerészet is ajánl tengeri betegség ellen; ha nem hoztok az sem, a kapitányoknál mindig van). Szükség lehet még törülközőre és esetleg hálózsákra (bár a hajókon lesz takaró bekészítés).

7. Mit fogunk enni, inni? Fogunk-e meleg ételt enni?
Az ellátás megoldása egyénileg történik, az egy hajón lévőknek érdemes előre bevásárolni ételt és itat egyaránt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy legjobban az a rendszer működik, amikor résztvevők felosztják egymás közt, hogy melyik nap ki készíti a vacsorát. A hajón főzési lehetőség, illetve hűtő is van. A bevásárlásnál során érdemes olyan apróságokat is beszerezni, amelyek napközben könnyen elfogyaszthatóak (pl. zabkeksz, gyümölcs, csoki). Feltétlenül érdemes ásványvíz beszerzése, illetve hasznos lehet tea, kávé bekészítése is.

8. Szükséges hoznom horvát kunát, vagy eurót?
2023. január 1-től Horvátország pénzneme az euró (EUR), mely Horvátországban az egyetlen hivatalos fizetőeszköz, amely a korábbi horvát kunát váltotta fel.  A helyszínen a hajó kaucióját euróban kell kifizetni, de ez visszajár, amennyiben nem történt károkozás a hajóban. Ennek mértékét az utazás előtt tudatjuk a résztvevőkkel.

9. Fogunk tudni mosakodni, pihenni is a hajón a munka, tanulás mellett? Milyen tisztálkodási lehetőség lesz?
A hajók, amikkel megyünk, nagyon jól felszereltek. A komfortról a külön kialakított fürdők és mosdók gondoskodnak. A hajók alkalmasak meleg víz előállítására is. A résztvevők elhelyezése kényelmes kétszemélyes kabinokban történik, ezekben lesz párna és takaró bekészítés is. A programok összeállításakor a pihenésre, a kikapcsolódásra helyeztük a hangsúlyt, így mindenkinek lesz lehetősége feltöltődni.

10. Hogyan fogunk aludni a hajón?
A hajókon a résztvevők elhelyezése kétszemélyes kabinokban történik.

11. Fogunk-e mi is úgymond „dolgozni”, azaz lesz-e szolgálatbeosztás, melyben részt kell majd vennem?
A túra célja, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, aktívan, jó társaságban, szép időben és környezetben ki tudjanak kapcsolódni és fel tudjanak töltődni. Ennek szellemében mindenki eldöntheti, hogy milyen mértékben segít a kapitánynak, milyen mértékben szeretné fejleszteni vitorlás tudását, tapasztalatát.

12. Mi a javasolt öltözék szeles, viharos időben? Vegyek vitorláskabátot, vagy egy széldzseki megteszi? Kell-e technikai aláöltözet?
A túrát azzal a céllal szervezzük, hogy a teljesen kezdők, még nem tapasztalt vitorlázók is jól érezzék magukat. Ennek szellemében nem szükséges különösebb befektetés profi vitorlás ruházatba, egy hagyományos széldzseki bőven megteszi.

13. Kössek utasbiztosítást? Milyet érdemes?
Utas és poggyász biztosítás kötése nem kötelező, mindenki egyénileg el tudja dönteni, hogy szeretne-e ilyet. A vitorlázás nem számít extrém sportnak, ez a biztosítás megkötésekor lehet hasznos információ.

14. Lesz-e gyógyszerdoboz pl. napszúrás, fejfájás, meghűlés elleni szerekkel a hajón?
A hajók szokásos elsősegély dobozzal vannak felszerelve. A részvevőknek érdemes készülni a jól bevált gyógyszerekkel szükség esetére (pl. fejfájás).

15. Milyen programelemekből épülnek fel a programok?
Napi vitorlástúrák, vitorlázási ismeretek elmélyítése, gyakorlása, navigációs tájékozódás és versenyfutamok, a dalmát Adria évezredes örökségeinek megismerése vízről érkezve, nemzeti Parkok látogatása, kulináris élvezetek felfedezése.

16. A túra után tengeri hajóvezetői engedélyt kaphat-e a résztvevő?
Nem, hiszen a túra nem terjed ki felkészítő oktatásra. Azt azonban garantáljuk, hogy aki részt vesz a vitorlástúrán, megszereti ezt a fajta élményt és el tudja dönteni, hogy a későbbiekben kíván-e vitorlás hajó vezetői engedélyt szerezni. A horvát B hajóvezetői képesítés megszerzésére külön program keretében biztosítunk
lehetőséget, amikor is az elmélet mellett rengeteg gyakorlási lehetőséget is lesz.

17. Szükséges bármilyen vitorlás múlt, papír, hajóvezetői engedély a részvételhez?
Az általunk szervezett túrára semmilyen előzetes tapasztalat vagy képesítés nem szükséges. Minden hajón képzet és tapasztalt skippert biztosítunk. A teljesen kezdők egyedi tengeri környezetben élvezhetik a napsütést és a tengeri vitorlázás máshoz nem fogható hangulatát!

18. Céges csapatokat, vagy magán csapatokat is jelentkezhetnek a VMG flottavitorlázásra?
Igen, a VMG flottavitorlázás programjára várjuk egyének, csapatok, baráti társaságok és akár céges csapatok, vagy családok jelentkezését is.

19. Jelentkezhetek egyedül is, úgy hogy nem ismerek mást, aki szívesen eljönne velem? Ilyenkor hogyan dől el, hogy melyik csapatba, melyik hajóra kerülök?
Természetes várjuk olyanok jelentkezését is, akik egyedül szeretnének jönni. Az Ocean Sailing SE egyik célja egy olyan közösség építése, amelyben lehetőség biztosítunk az aktív kikapcsolódásra a vitorlázás iránt érdeklődőknek. Bízunk benne, hogy programjaink során a résztvevők között hosszú távú barátságok kovácsolódhatnak. Egyéni jelentkezők esetén a hajókba, csapatokba történő beosztás a jelentkezők számától függ és persze egyeztetett módon az indulás előtt a résztevőkkel.

20. Honnan indulnak a hajók, mikorra kell odaérni a résztvevőknek? Körülbelül mennyi időt vesz igénybe az utazás?
A VMG flottavitorlázás kiinduló kikötője Trogir, Yachtclub Seget (Marina Boatic), Horvátország (Budapesttől kb. 710 km), ide kell a résztvevőknek megérkezni 15:00 és 18:00 között (első turnus szombaton, második turnus kedden).

21. Milyen autópálya díjjal kell számolnunk Horvátországban? Hogyan tudom kifizetni, ha én vagyok a sofőr?
A horvátországi 2023-as hivatalos autópálya díjak egy irányba:
o Goričan – Zagreb: 5,8 € (kb.: 2.300 HUF)
o Zagreb – Trogir: 22,1 € (kb. 8.700 HUF)
Részletek a következő linken érhetőek el: https://www.horvatorszaginfo.hu/hirek/horvatorszagi-autopalya-dijak
Az autópálya díjakat lehet kézpénzben fizetni (euróban), illetve bankkártyával (MasterCard, Maestro, Visa, AmericanExpress).

21. Milyen hajókkal utazunk?
A VMG Spring Tour során Dufour 460 GL 46 láb hosszú és Dufour 430 GL, vitorlásokkal utazunk. Ezek a kényelmes hajók 4 fülkével és 4 fürdővel, wc-vel és egy méretes közös helységgel rendelkeznek.

Őszi vitorlástúráink

Sziasztok!

Aug. 28-án délután bejelentett kormányrendelet alapján Horvátország piros besorolást kapott (ami az egész szeptemberre vonatkozik!), emiatt idén ősszel biztos nem lesz VMG flottavitorlázásunk! Viszont nagyon optimisták vagyunk, és reményeink szerint tavasszal már meg fogjuk tudni szervezni a VMG flottavitorlázást.

Méder Áron ősszel a Balatonon tart 1-2 napos gyakorló vitorlázásokat. További részletek és jelentkezés: mederaron@gmail.com / +36 20 273 84 23

Szerintünk októbertől Horvátországban az esetszám vissza fog esni, mivel nincs turista már az országban és szigorúak a szabályok. Októbertől várhatóan fogunk tudni menni gyakorolni az Adriára! Részletek később…

Kérjük, Ti is tartsátok be a járványügyi szabályokat és ajánlásokat.

Vigyázzatok magatokra és egymásra!

VMG Yachting csapata

Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag szerencsés új évet kívánunk!

Sziasztok!

Először szeretnénk áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag szerencsés új évet kívánáni, és reméljük jövőre is találkozunk!

Karácsonyi ajándék ötleteink vannak bőven:
Négynapos tavaszi VMG flottavitorlázás (2018.05.19-22. vagy 05.22-26.)
Egyhetes adriai tanfolyam és gyakorló vitorlástúra (2018.04.28-05.05 és 2018.05.05-12.)
Adria átkelő vitorlástúra (2018.05.26-06.02.)
– Adriai gyerek vitorlástábor 9-16 éveseknek (2018.06.30-07.07.)
Korfu – Albánia – Olaszország – Montenegró – Horvátország vitorlástúra (2018. augusztus)

Jelentkezés és további információ: +36 20 273 8423 / aron@meder.hu
Érdemes a VMG Yachting videócsatornáját megnézni kedvcsinálónak…

 

Kellemes ünnepeket és jó szelet!
Méder Áron és a VMG Yachting csapata